Márai nyomában...Jeruzsálem I.

A Tolnai Világlapja, a Kassai Napló, az Ellenzék, a Magyar Nők Lapja és még nagyon sok más folyóirat jelentette meg Márai útirajzait. Az Istenek nyomában címűt sikerült megszereznem antikváriumból, melyet 1943-ban adott ki Révai.

Mondanom sem kell, hogy az Ígéret földjén tett kalandozásait olvastam legnagyobb érdeklődéssel. 1926-ban járt ott, és fiatalembereknek nem is tudna tanulságosabb utazást ajánlani, ahogy a könyv új kiadásához írt előszavában
meg is jegyzi. Marseilles-ben szállt a Cap Polonio-ra, egy német eredetű francia hajóra, hol nápolyi zenészekkel, francia katonákkal, kiket Damaszkusz felé utazva egy vonaton lát majd viszont Szíriában, zsidó kivándorlókkal Budapestről hajózik a titokzatos Kelet felé.

Egyiptomból Luxor, Assuan, Kairó nevezetességei, Tut-Ank-Amon kincseinek megtekintése után, vonattal folytatta útját, és reggel, amikor megáll az expressz héberül kérdi tőle a hordár, hogy hova vigye a poggyászát.

Részletek Márai Sándor Istenek nyomában című könyvéből...


"...Leszállok, s egy alacsony, terméskőből épített állomásépület falán lassan, szótagolva olvasom ezt az egyetlen szót, ezt a naiv jelzőtáblát: Jeruzsálem.

Szemtől-szembe a táblával, melyre süt a nap, kezdi csak gyanítani az utas, hol is van hát?...
S első érzése szorongás, tiltakozás, idegenkedés. Egyszerre nehéz lesz szíved és lelked: oly hangos lárma zúg a szóban, olyan dörömbölés, az emberiség legrégibb, legtitokzatosabb emlékei, vágyai, szándékai harsannak fel ebből a szóból, az állomástáblából, melyet gyengébbek kedvéért függesztettek ki, hogy össze ne tévessze profán helyekkel a vándor: "Jeruzsálem."

"...Az állomásépület előtt nem látok még semmit a városból, a lakott negyed valahol távolabb dereng, ott a hegy mögött. Lassan megyek és csodálkozom, miért ez a feszengés, miért ez a tartózkodás, mellyel e földre lépek, városok legöregebbjének földjére, Jeruzsálem utcaköveire. Nem hív itt most semmi, inkább visszahúz, fogvatart valami. Az élet nagy élményei előtt torpan így meg az ember egy pillanatra, a szerelem, a halál, a nagy megismerések előtt.. De ez a tartózkodás, feszengés később sem múlik el, hetek múlva se. Ha leülök egy padra az utcán, előbb körülnézek. Ha eldobok egy gyufát, úgy érzem, illetlenséget követtem el. Később megtudom, nem vagyok egyedül ez érzéssel;később beszélek, óvatosan, zsidókkal és keresztényekkel erről, s mind érzik ez elfogódottságot, mind szenvednek miatta. Jeruzsálem teljesen megtelt az emberiség legnagyobb emlékeivel s az élőknek már nem is jut igazi helyük falai között. Nincs még egy városa a világnak, hol az idegen ennyire gyámoltalan, elfogódott, mint e városban, mely egyforma közönnyel fogadta Vilmos császárt és Oroszlánszívű Richárdot."

"...Két hegyre nyílik az ablakból kilátás; mon pere behozza cipőm s megmondja a két hegy nevét. Az egyik az Olajfák hegye, a másik a Golgotha.
S mindennel így vagy itt, nem tudod, mikor vagy profán,s mikor vagy hanyag, sznob, vagy túlzottan érzékeny, nem tudod, hogy a pad, melyre leülsz, a kút, melyből iszol, nem valamilyen hétszer szent ereklye-e,- zavarba jössz, elveszted biztonságodat, nem mersz az ablakon kinézni, mert hozzászoktál, hogy szép kilátás címén a Gellérthegyet mutassák neked, vagy Jurát, vagy a Tátrát.
Itt a Golgothát mutatják."

"Nincs támpont, ahol megpihenhetsz, a városnak nincsenek történelmi közhelyei, melyek láttára eloszlana lelkedről ez a nyomasztó, lenyűgöző ünnepélyesség, Jeruzsálem hétszer és hétféleképpen szent ünnepélyessége. Milyen a város, a világ legöregebb fővárosa? A világ legöregebb fővárosa a legvidékibb város. Minden vidékies, valahogy nem is keleti, nem is ázsiai értelemben: stuttgarti és kownoi értelemben is vidékies, s a mellett néha olyan az egész, mint Firenze, s a végén teljesen olyan, mint Jeruzsálem. ... A város arca keverék ghettoból és kispolgári terpeszkedésből; vidékiességből és ősöreg fővárosi fölényből. A város nem piszkos és nem tiszta, az arab városok szeretetreméltó lármájából, színeiből, mozgalmából nem találsz itt semmit, mecset áll a zsinagóga, és hatvanféle keresztény-szekta temploma a mecset mellett. Az utcát villany világítja, de a városnak nincs csatornázása, sem vízvezetéke, az ivóvizet ciszternából szolgáltatják, de az utca sarkán a zsidó rendőr londoni ünnepélyességgel emelgeti karját és mutogatja a gépkocsiknak az irányt....A város jellege nem arab, nem keresztény, de legkevésbé zsidó. A város arca nem nyugati, de megközelítőleg sem keleti. Csak ilyen borzalmasan öreg, történelemtől, istenek árnyékától, szenvedélyektől átitatott multú város engedheti meg magának ezt a sehová-nem-tartozást, ezt a kiszakadást a korszerűből, s minden előzetes elképzelés megcsúfolását. Jeruzsálem nem olyan, ahogy Josephus Flavius elmesélte és nem olyan, ahogy én előadom. Nem is áltatom magam:; nem tudom elmondani milyen Jeruzsálem? Mintha a város csak ürügy, csak keret akarna lenni mindenféle- mohamedán, keresztény, zsidó-elképzelésnek arra a tartalomra, amelyről azt hiszik, hogy értelme a titokzatos kegyhely: Jeruzsálem."

Folyt. köv....