2012. június 19., kedd

Teljesen szubjektív gondolatok Eszter könyvéről...

Nem, nem a bibliai Eszterről szeretnék most szólni, hanem Rubin Eszter lakberendező-designer, gasztroblogger írónő elmúlt hetekben megjelent Barhesz című művéről.

Rubin Esztert négy éve ismerem, ugyanabba zsinagógába járunk imádkozni, ünnepelni. Amikor meghallottam, hogy könyvet írt, őszintén örültem, amikor megjelent megvettem, dedikáltattam, a házas lányomnak külön egyet.

A regény olyan nekem, mint Eszter maga. Hol vicces, hol komoly,hol tárgyilagos,hol romantikus, hol lelkes, hol rezignált, néha enyhén cinikus, vagy elismerő, misztikus és drámai. Vallomása életről, halálról, zsidóságról, ősökről, gyerekekről, házasságról, válásról, szerelemről, szakításról, születésről, temetésről szíven ütött, megnevettetett, megríkatott. Stílusa kulturált és éppen annyira bohém, hogy még ne legyen erőltetett. A kissé melankolikus személyiség izzón szenvedélyes nőt takar, aki őszintén ír szerelméről, de csak pontosan annyira kitárulkozón, hogy az ne legyen frivol. Ez egy finom regény, a szó szoros értelmében is. A receptek, amik kísérik, kiegészítik a történeteket,odaültetnek bennünket a családi asztalhoz, vagy a kerti parti közepébe, ahol érezhetővé válnak az illatok, ízlelhetővé válik az étel és az élet maga.

Közép-Európai családregény, játszódik Magyarországon, a XX. században. A két főszereplő a század elején teljesen zsidó, de az ismert történelmi okoknál fogva a század második felében már bekerült pár nem zsidó is a családba, amitől csak még eklektikusabb lett ez a színes forgatag, ami végigpörgött a múlt századon, át a századfordulón a XXI-be. A szereplők élete, mindennapi fájdalmuk, szerelmük, sírásuk, nevetésük,szorongásuk, forog tovább.

Olvassátok el a Barheszt, Rubin Eszter könyvét! Mert könnyed és súlyos, vidám és szomorú,fesztelen és megrendítő, benne van az egész élet eszenciája, mint a húslevesben!

Ha a Barhesz tánc lenne, rezüméje szerint a keringőt rendelném hozzá. De nem a Straussok bécsi valcereit, hanem Sosztakovicsét, a Jazz-szvit híres 2.keringőjét. Szívszaggató, szláv fájdalommal terhes dallama éppúgy végigsöpör a lelkünkön, mint a történelem az életünkön. S mi nem tehetünk mást, mint hogy élünk...



2012. június 13., szerda

Az egészséges nő...

"Az egészséges nő nagyon hasonló a farkashoz:erőtől duzzad, életereje hatalmas, ő az életadó, tisztában van a területhatárokkal, leleményes, állhatatos, merész." (Clarissa Pinkola Estés)

Ezzel a gyönyörű hasonlattal fejeztem be az előző bejegyzésemet, folytassuk innen!

Azonnal Farkas anyó jut eszembe, amikor Sir Kánnal szemben védelmezi Mauglit, aki bár akkor pottyant be a barlangjába, ő máris kölykének tekinti. Mennyi tűz van szavaiban, amikor megelégelve Farkas apó próbálkozását, hogy szép szóval, a törvényre való hivatkozással meggyőzze a tigrist, előugrik és szembeszállva a sebzett fenevaddal, a következőképpen szól:

"- Itt pedig én beszélek, Ráksa, a Démon! Az emberkölyök az enyém, hallod, te béna? Az enyém! Nem öli meg senki. Életben marad, együtt fog járni, együtt fog vadászni a Csapat..... . a végén pedig, tudd meg, te csupasz kis kölykökre vadászó, békaevő, halpusztító hitvány, rád fog vadászni! Most pedig hordd el magad, mert különben Szamburra, az őzbakra mondom, akit megöltem (én nem élek ám holmi eléhezett szarvasmarha húsán!), bénábban mégy vissza az anyádhoz, mint ahogy a világra jöttél, te égett mancsú, te! Takarodjál!"

Igen, semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy aki ilyen szavakat hallat, az egészséges, tisztában van a határaival, leleményes, állhatatos és merész.

Sok rokon vonás van a farkasokban és a nőkben. Természetüknél fogva érdeklődőek, kitartóak és erősek. Beleérzőek, gondoskodnak kicsinyeikről, de társukról és falkájukról is.

Saját életemben velem is történt több hasonló eset, mint a Farkas anyóé. Amikor beteg kislányomat védtem meg az őt éppen leckéztető ápolónőtől, aki a nyöszörgő gyereken a könnyeit kérte számon, éppen egy görcsroham végén. Gimnazista lányomnak cinikus tanára volt, akinek szavai sértették az érzékeny lelkű kamaszokat. Arra tanítottam, hogy nem kell mindent elviselnie, ha úgy gondolja, hogy a tanár úr modora átlépett az elviselhetőség határán, álljon fel és jöjjön ki az osztályból, nagyon udvariasan ugyan, de határozottan, és hívjon fel minket. Erre ugyan sose került sor, de néhány spontán visszaszólásra igen.

Nem tudom, honnan vettem a bátorságot, de többször fordult elő velem hasonló eset, amikor nem előre kigondolva, hanem ösztönösen ugrottam elő, és mondtam, mondtam a magamét, aminek kivétel nélkül, az első döbbenet után, számomra kedvező vége lett.

Biztosan mindenki volt már hasonló helyzetben, amikor nem mérlegelt, nem gondolkodott, csak cselekedett, és utólag nem is értette, hogy történhetett a dolog? Pedig sokszor jó, ha nem maradunk csöndben, ha megvédjük magunkat, szeretteinket, kiállunk igazunkért, nem fogadjuk el feltétlenül egy vélt autoritás véleményét. Sajnos, ezt sokan félreértik,gyakran ijesztőnek, félelmetesnek találják, és könnyen ránk süthetik a nagyszájúság, erőszakosság, mohóság, fondorlatosság bélyegét.

Pedig csak természetes ösztöneinket követjük, amit manapság kezdünk elveszíteni. Mert azt tanítják apró koruk óta a lányoknak, hogy legyenek kedvesek, fogadjanak szót, beszéljenek halkan, üljenek egyenesen, a véleményüket pedig tartsák meg maguknak!
Halkszavú, egyszerű ruhába bújt, illedelmesen viselkedő lányokat tartanak bájosnak, akik hangosak, akik kérdeznek, akik valami mellett kiállnak, akik mernek a megszokottól eltérően gondolkodni, azok pedig neveletlenek, nagyszájúak, elviselhetetlenek. A feltűnő ruha,a test díszítése, a csinos megjelenés gyanús!
Vannak, akik gondolkodás nélkül megkérdőjelezik egy nő hozzáértését, lenézik munkáját, nem kérik ki véleményét, illetve nem veszik figyelembe. Nem kezdek itt most arról beszélni, mennyivel többet kell bizonyítani egy nőnek,ha történetesen vezető munkakört szándékozik betölteni, mint hasonló kvalitású férfi kollégájának, ha egyáltalán van valami esélye! Saját tapasztalatom, hogy még egy konyha megtervezéséhez is jobban ért egy férfi tervező, mint egy 30 éve háztartást vezető nő!
Hányszor, de hányszor vágták a fejemhez, hogy nem lehet kiigazodni rajtam! Kiszámíthatatlan vagy, rapszodikus, hangulatember! De tegnap még így akartad, a múltkor ezt mondtad, most meg nem tetszik? Hogy lehet napról, napra mást szeretni, mást akarni, másképp csinálni, máshova rakni? Már megint mit találtál ki?

Nagyon nehéz azt a határvonalat megtalálni, amikor a szocializációra nevelés még nem öli meg a bennünk élő kreativitást és ezzel az életörömöt is. Lányunokám, Abigél, igazi természeti gyermek, néha Mauglinak hívjuk. Meghatottan figyelem, amikor megérkezik és első útja a macskáinkhoz vezet, a kutyáinkkal játszik, és szinte soha nem sétál, hanem fut. Neki játék a földön talált fadarab, a víz, a levelek, virágok. A kertünk végében vadon nőtt eperfáról eszegeti az epret,és tiltakozik, amikor az arcáról le akarjuk mosni a lila maszatot. Amit talál, bele akarja dobni a kerti tóba, sokszor sikerül is neki, nevet, ahogy futunk a hálóért, hogy kihalásszuk az oda nem illő dolgokat. Az állatok hangját hamarabb tudta utánozni, mint beszélni.(Kedvencem a kígyó, azt olyan édesen mutatja, hogy elmondhatatlan!)
De ha zenét hall, megszelídül és átalakul a kis vadóc, átszellemül, táncolni, énekelni kezd és úgy tűnik, nincs is a földön. Együtt mozog a zenével, érzi a hangulatát, és testével ki is tudja fejezni, mondanom sem kell, hogy tisztán énekli a hallott dallamokat! Lélegzetünket visszafojtva figyeljük, nehogy megzavarjuk! Két és fél éves!(Ilyen volt az anyukája és nagynénje, vagyis a lányaim is, a fiaim másként voltak ilyenek.)
Vigyázzunk, amikor neveljük a gyermekeket, de hangsúlyozom, a szocializáció fontos!
De tegyük ezt türelemmel, szeretettel, az ő egyéniségüket figyelembe véve!
Még nem olvastam kifejezőbb, érthetőbb megfogalmazását a gyermekeinkhez való tökéletes hozzállásnak, mint Kahlil Gibran szavait.

Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nekik szeretetet,… de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.


Abigél









2012. június 11., hétfő

Minden kezdet...

Most már nem halogathatom tovább...nem tehetem... "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek..."

Tökéletességmániám van...még nem tanultam eleget, még nem tudom, még el kell olvasnom ezt, még el kell végeznem ezeket és ezeket az iskolákat, tanfolyamokat, még tanulnom kell, még nem vagyok elég képzett, most jelent meg egy könyv, még azt elolvasom, aztán...

Mintha nem tudnám, hogy ez a legtutibb és a külvilág számára viszonylag elfogadható menekülés, még jól is hangzik, milyen precíz, milyen komoly, milyen tanult...!

Közben telnek-múlnak az évek, és még mindig a diák szerepében tetszelgek, közben egyre nagyobb pofonokat kapok az élettől, egyre többször szembesülök azzal, hogy már épp eleget tudok, ideje elkezdeni, hiszen az Ö-való úgysem küld olyan feladatot, amit ne tudnék megoldani! Csak kezdd már el végre, fogj hozzá! Ez zakatol a fejemben, már éjjel is csak forgolódok, én, aki egy mormota képességével bírok aludni!

Lássuk hát a medvét!

A nőkről, nőtársaimról és magamról...

Elgondolkodva figyelem a körülöttem élő fiatal lányokat, asszonyokat, és sajnos sok esetben nem tetszik, amit látok. Minden bizonnyal vannak, akikre nem vonatkoznak a következő sorok, így kérem, akinek nem inge, ne vegye magára! Semmi nem áll tőlem távolabb, mint az általánosítás, és attól, hogy nekem valami problémaként jelenik meg a világban, az egyet és csakis egyet jelent,hogy az az én problémám, nekem kell megoldanom.


Talán soha még ekkora lelki teher nem nehezedett az asszonyokra, mint napjainkban. A mai nőnek egyszerre kell(ene) lenni jó anyának, kitűnő háziasszonynak, kedves, ámde szexi feleségnek/barátnőnek/élettársnak, sikeres dolgozó nőnek, aki örömét leli a munkában és nemcsak pénzért dolgozik, aki úgy mossa a család ruháit, hogy az nemcsak tiszta, hanem patyolattiszta, aki egy cseppet sem lesz ideges, ha a gyerek a játékból nyakig szutykosan jön haza, egy ápolónő magabiztosságával pátyolgatja a beteg férjét, jobb vacsorát rittyent negyed óra alatt, mint a Gundel,felnéz a férjére, aki természetesen sokkal jobban tudja, mit, mikor, hogyan kell megvenni, befektetni, és mindehhez csak mosolyog, ha fáj a feje,vagy a dereka, semmi baj, hiszen segít az algoflex, a voltaren dolo, és hogy még a nehéz napok alatt se kelljen kicsit lazítani, magára figyelni, ott vannak a szuperebbnél szuperebb vékony,abszolúte láthatatlan intimbetétek, amitől akár fehér nadrágban is ugrálhat!

De ez még nem minden, hiszen az sem mindegy, hogy néz ki a mai nő! Teli van a város olyan plakátokkal, amiken csontsovány modellek virítanak, annyi fogyókúrás bogyót, turmixot és egyéb csodaszert árulnak, hogy követni is nehéz, mindenki tisztában van a testtömegindexével, ami a legfontosabb adatok egyike manapság, és azt hittem elájulok,amikor a minap egy kb 8 éves, nagyon helyes kislány közölte velem az iskolai tízpercben, hogy fogyóznia kell, mert kövér! Persze teljesen normális, sőt vékony, de rémült kérdésemre elkeseredve mutatta szörnyű háját, ami abból állt, hogy összefogta a bőrt a hasán!
Semmi bajom a fittséggel, ha az egészséges keretek között mozog ha valóban, a testmozgás kedvéért, az egészségért mozognak és fogynak le. De a legfontosabb, hogy nem hiszik el, bármilyen határozottan és hangosan is mondják, hogy csakis akkor lesz boldog, ha vékony, de nem akármilyen vékony, hanem nagyon! Nem, nem akarom azt mondani, hogy törődjön bele mindenki a súlyába, akkor is, ha 50kg fölösleg van rajta! De fogadjuk el örökölt adottságainkat, ha alacsonyak vagyunk, kerek csípővel, karcsú derékkal, akkor ne akarjunk magasak és vékonyak lenni,ha pedig magasak és szilfidek vagyunk, ne járjunk hajlott háttal, hogy kisebbnek tűnjünk. Legyünk büszkék örökölt adottságainkra, hiszen anyáinktól, nagyanyáinktól kaptuk formánkat, hajunkat...!

Azt szeretném hinni, hogy elmúlt már az a kor, amikor a nőket még birtoktárgyként kezelték, és ma már nincs ilyen...Ma már nem sütik a rossz bélyegét a szabadon szárnyaló, hangos, bátor önmegvalósító asszonyokra, lányokra...Akik mernek vitatkozni, akik mernek írni,zenélni, táncolni,tanulni,szőni, fonni, kötni, varrni, festeni, akik el mernek válni attól a férfitól, aki nem nézi jó szemmel tevékenységüket, esetleg akadályt állít szabad szárnyalásuk elé! Anyámra gondolok, akinek kibontakozó tehetségét derékba törte a háború, nem tanulhatott, utána pedig már nem volt lehetősége, dolgozni kezdett, férjhez ment... Nagyanyámra, aki néhány Pesten töltött év után egyik látogatása után Ráchel nénjénél, megismerkedett a néni férjének, Jakab bácsinak unokaöccsével, és az ismerkedésből szerelem, majd házasság lett. De nagyanyám mindig visszavágyott a faluból a városba és szeretett volna megtanulni hegedülni! Amikor gyermekeimet a színpadon nézem,hallgatom lányaim énekét, sokszor eszembe jut, és tudom, hogy az ő adottságai is benne vannak a lányaim istenáldotta tehetségében (meg a fiaiméban is persze), és az ő vágyai is megvalósulnak abban a művészetben amit gyermekeim létrehoznak.

Arról álmodom, hogy egyre több nőtársam emeli fel a fejét, és kezdi el hegyezni a fülét,hogy meghallja lelke hangjait. Mindenkihez szól a lelke, csak sokan süketek ezekre a hangokra. Pedig enélkül nehezen mozognak a világban, nem látnak belső szemükkel, és a mindannyiunkat körülvevő kultúra alá rendelődnek! És elhiszik, hogy csakis negyvenöt kilósan lábnyomorító cipőkön billegve, az aktuális trend szerinti göncökben lehetnek boldogok! Megtesznek mindent azért, hogy megszerezzék az áhított tárgyakat, az áhított férfi kegyeiért küzdenek, vagy pedig teljesen az intellektusuk alá rendelik életüket, egyik diplomát a másik után szerzik, öt férfit megszégyenítve, óriási teherbírással dolgoznak, és negyvenévesen, rémülten veszik észre, hogy még nincs gyerekük!

Ezekhez hasonló gondolatok forognak a fejemben és nagyon tetszik C.Pinkola Estés Farkasokkal futó asszonyok című könyvében ahogy az egészséges nőt a farkashoz hasonlítja. Az egészséges nő... "erőtől duzzad, életereje hatalmas, ő az életadó, tisztában van a területhatárokkal, leleményes, állhatatos, merész....Nem arra születtünk, hogy ugrásra, vadászatra, szülésre, életadásra képtelen, vékonyhajú, csenevész teremtések legyünk."